A másik Schönbrunn: Laxenburg

Schönbrunn neve azok számára is ismerősen cseng, akik soha nem jártak Bécsben. Laxenburg, a Habsburgok másik nyári rezidenciája azonban jóval kevésbé népszerű célpont. Pedig Erzsébet császárné és Ferenc József számára a kastélypark fontos jelentőséggel bírt, hiszen itt töltötték mézesheteiket, és Laxenburgban született meg fiúgyermekük, Rudolf, a trónörökös.

Nyári nap áprilisban

Bécs napok óta a meteorológia által beharangozott korai nyárra készült. A város átöltözött, az újságok az UV-ra figyelmeztettek, a Rathaus előtt pedig négy nap alatt elpakolták az előző hétvége kerékpáros fesztiváljának installációjait, hogy helyet adjanak a stájer napoknak. Mi rövid rathausplatzi séta után menekülőre fogtuk a dolgot, hogy Laxenburg 250 hektáros kastélyparkjában találjunk enyhülést.

Az oroszlán

A Hauptbahnhoftól indulva az 566-os busszal Eisenstadt felé alig félórányira van a város határán már éppen túleső Laxenburg. (Autóval egy laxenburgi túra kényelmesen összeköthető egy vásárlással a Shopping City Südben is, vagy a szintén közeli Baden városkában tett látogatással.)

Indulás előtt a Hbf-en még jó szokásunkhoz híven odaköszöntünk az egykori Südbahnhof oroszlánjának, és nem is sejtettük, hogy ez a kis gesztus milyen érdekes keretbe foglalja majd a kirándulásunkat.

Laxenburg-Gödöllő tengely

Laxenburg testvérvárosi kapcsolatokat ápol Gödöllővel, ami egyáltalán nem véletlen. A barokk hangulatú városka arculatát itt is egyértelműen a kastélypark határozza meg, és Laxenburg is ezer szállal kötődik a gondosan ápolt Sisi-Ferenc József-mítoszhoz.

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Az étkezés, a sportolás, az alvás és a vitaminpótlás mellett van még egy olyan dolog, amire érdemes időt, valamint energiát szánnunk szervezetünk támogatása érdekében, különösen a téli időszakban.
Egészség
Egy olyan alacsony kalóriatartalmú italról van szó, mely gyulladáscsökkentő hatású, és ami segíthet számos egészségügyi probléma enyhítésében.
Lifestyle
Az Oroszlánok váratlanul feljebb kerülhetnek a ranglétrán. Íme a december havi karrier horoszkóp.
Sztárok
A megismételhetetlen Sophia Loren generációkon átívelő ikon mind a mai napig, de azt tudtad, hogy 18 esztendős lányunokája is pont olyan ellenállhatatlan szépség, mint amilyen a színésznő volt...
Sztárok
Nelly Furtado neve sokaknak talán már nem rémlik, pedig a 2000-es évek elején ő volt a popkirálynő, aki uralta a zeneipart, s egyben valódi szexszimbólummá is vált kinézetének hála.
Fashion&Beauty
Nem túlzás azt állítani, hogy Sarah Jessica Parker a legdivatosabban öltözött szupersztárok között szerepel – elég csak egy pillantást vetni legutóbbi vörös szőnyeges outfitjére, egyből nyilvánvalóvá...