Szabó Győző: ,,Sosem szálltam el az egész bulitól, engem a népszerűség szórakoztat”

Szabó Győző Nyírbátorból indult, még magázta a szüleit, most pedig a képzőművészet és a színészet után kalandos utat bejárva film készült élete sötét szakaszáról.

Új videósorozatunk legújabb vendége

Néhány hete elindult a 20 perc őszintén című videósorozatunk, ahol sztárvendégeinket egy hazugságvizsgálóra kötve kérdezzük ki. Az első vendég Scherer Péter volt, akinek a videóját ide kattintva visszanézheted. A második adásban Dér Heniről tudtunk meg olyan dolgokat, amikről eddig még sosem mesél – ide kattintva ezt is megnézheted. A harmadik részben pedig Tóth Andival beszélgetett a Femcafe főszerkesztője, Kraszkó Zita – ezt a videót ide kattintva tekintheted meg.

November 2-án pedig nem más lesz a műsor vendége, mint Szabó Győző. A színész a szerepe szerint az ügyeletes rosszfiú, de a műsorból kiderül egyebek mellett, hogy nem is akar jó fiút játszani. Győző hozza a formáját, nem kertel. Az életéből pedig olyan sötét részleteket is megtudhatunk, amik még a Toxikoma című filmbe se kerültek bele.

A műsor támogatója a Rossman és a Cofidis, koprodukciós partnere a Vodafone, melynek Videóklub szolgáltatásában szintén elérhetőek az epizódok.

Nézd meg az előzetest itt:

Oldalak

Lifestyle
Arra biztosan nem fogunk tudni tudományos bizonyítékot szállítani senkinek, hogy egy ékszeren lehet-e rontás, de hogy zálogba be lehet adni őket, az biztos.
Utazás
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ a magyarországi fürdővizeket vizsgálta. Akadnak olyan strandok, amik kifogásolható minősítést kaptak.
Sztárok
Cindy Crawford neve az egész világon mindenki számára ismerős, ahogyan elbűvölő vonásait sem könnyű elfelejteni – mégis, az általa nemrég közzétett képeken egy pillanatra rá sem ismertünk.