Sztárok

Közel 20 műtéten esett át élete során a magyar színészóriás: a szakmai sikerek mellett egyik sorscsapás követte a másikat

Körmendi János, aki aki élete nyolcvan évéből hatvanat a világot jelentő deszkákon töltött, hosszú ideig küzdött súlyos betegségével, s még a lakást sem hagyhatta el – egyéni drámáját azonban derűvel viselte mindvégig.

Küzdelem a mosoly mögött

Körmendi János 1927. október 21-én látta meg a napvilágot Szegeden; élete nem indult könnyen, ugyanis hat hónapos korában szülei elváltak, ő pedig gyermekotthonokban és nevelőszülőknek cseperedett fel, ahol hányatott körülmények között teltek a mindennapjai. Később kitanulta az optikus szakmát, azonban hamar rájött, hogy valami egészen más utat jelölt ki számára a sors – ekkor jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol a háború utáni első nagy színésznemzedék tagja lett, hiszen osztálytársa volt Sinkovits Imrének, Márkus Lászlónak és Gyurkovics Zsuzsának. Pályája kezdetén sok konfliktusa volt, s többször javasolták számára, hogy keressen magának más szakmát, ő azonban nem tágított, s hamarosan az ország egyik legnagyobb nevettetője lett – kiváló komikusnak bizonyult, művésze a volt a rögtönzéseknek, tehetsége pedig főleg epizódszerepek megformálásában érvényesült. Ismert volt állandó jókedvéről, ami igazán példaértékűnek számít annak a ténynek az ismeretében, hogy a kulisszák mögött súlyos magánéleti problémákkal kellett megküzdenie. Részletek a galériában!

Körmendi János több kabarétréfát is írt, a legnevezetesebb közülük Csehov Három nővérének paródiája, amelyet Márkus Lászlóval és Haumann Péterrel adtak elő a Magyar Televízió egyik szilveszteri műsorában – a fergeteges átirat ma is gyakran szerepel a képernyőn.
Kattints a további képekért!

Garas Dezső a múlt századi magyar színjátszás és filmművészet kiemelkedő alakja volt, azt azonban csak kevesen tudják róla, milyen embert próbáló nehézségekkel kellett szembenéznie kisgyermekként.

Leadfotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A mexikói énekes-színésznő visszafelé öregszik: Thalía a mai napig megbabonázza a világot szépségével, valamint bomba alakjával, amit a minap egy mini ruhában is megmutatott.
Sztárok
Harry állítólag egy dolgot sérelmez nagyon, és teljesen kiakadt azon, hogy családja kicsit sem értékeli azt az erőfeszítést, amit nemrégiben tett épp a palota érdekében.
Lifestyle
Nem egyszerű feladat megtalálni a számunka megfelelő terapeutát. Az alábbi egy kérdéssel viszont könnyen tesztelhetjük, hogy valódi szakemberrel van-e dolgunk.