Lifestyle

12 órán belül felütheti a penész a fejét a fürdőben, ha ezt csinálod: ezzel az egy lépéssel megakadályozhatod a gomba megjelenését

Sokan nem is tudják, de egy ártalmatlannak tűnő szokással gyakorlatilag megágyaznak a penésznek a fürdőszobában - ha te is gyakran elköveted ezt a hibát, akkor itt az ideje, hogy változtass a bevett rutinodon.

Gyakran a törölköző a ludas

A fürdőszoba az egyik olyan helyiség a lakásban, ahol a nedves, párás környezetnek köszönhetően a leggyakrabban felüti a fejét a penész, és a legtöbben csak nehezen tudják megakadályozni a gomba megjelenését ezen a területen. A fürdő tehát valódi táptalaj a penészgombának, az egyetlen módja pedig, hogy a helyiséget megóvjuk ettől, az az, ha a lehető leggyorsabban megszabadulunk a párától és a felesleges víztől zuhanyzás után. Ezt a legkönnyebben az ablakok kinyitásával és a helyiség szellőztetésével, illetve a zuhanykabin letörlésével érhetjük el, de olykor még ez is kevés lehet, ha nem figyelünk oda a törölközőkre. Bizony, a törölköző ugyanis akár 12 óra alatt is penészt okozhat a fürdőben, ezt a bizonyos hibát pedig az emberek gyakran elkövetik fürdés után. Hogy miről is van szó pontosan, azt galériánkból megtudhatod!

A szakértők szerint az egyik leggyakoribb hiba, ami penészedéshez vezet, az a törölközőkkel való nem megfelelő "bánásmód": sokan ugyanis használat után az anyagot egyből, még nedvesen felakasztják, mondván majd lógás közben megszárad, esetleg a földön hagyják összegyűrve, ezzel azonban szó szerint megágyaznak a gomba kialakulásának.
Kattints a további képekért!

A kertben sok gaz és növény felütheti a fejét, ezek közül pedig nem kevés akár életveszélyesen is mérgező lehet mind az állatokra, mind pedig az emberekre nézve.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Utazás
A gyorshajtások miatt kiszabott bírságösszeg az elmúlt fél évtized során elérte a 112 milliárd forintot, amiből több mint 24 milliárd forintnyit nem fizettek be a megbüntetett járművezetők és...
Sztárok
A közönség ugyan szívébe zárta az Acélembert korábban megformáló Henry Cavillt, most viszont meg kell barátkozniuk a gondolattal, hogy a brit színésztől a 30 éves David Corenswet veszi át a...
Fashion&Beauty
Borzasztó és furcsa szettekből idén sem volt hiány a Met-gálán: némelyik ruhakölteményt látva egyszerűen alig hiszünk a szemünknek...