Egészség

Átlagosan ennyivel rövidült meg az élete annak, aki belehalt a koronavírusba

Egy brit vizsgálat derítette ki, átlagosan hány évet veszítettek az életükből azok, akik a koronavírus szövődményeibe haltak bele.

Átfogó vizsgálat

A kutatást 2021 májusában jelentette be Boris Johnson akkori brit miniszterelnök annak feltárására, hogy a járvány elhatalmasodása után miként működött a kormányzati döntéshozatali rendszer – írja az MTI. A június óta folyó vizsgálat – amelyet Heather Hallett, az angol fellebbviteli bíróság nyugalmazott bírája vezet – várhatóan 2026-ig tart, és több különálló részből áll.

A kedden kezdődött második modul fő témája az, hogy mennyire volt hatékony a brit hatóságok döntéshozatali gyakorlata a koronavírus-járvány elhatalmasodásának idején. A brit egészségügyi minisztérium jelenlegi adatai szerint a halálos áldozatok száma meghaladja a 230 ezret. A brit hatóságok a járvány áldozatai közé számítják mindazokat, akiknek halotti bizonylatában lehetséges halálozási okként szerepelnek a koronavírus-fertőzés okozta szövődmények.

Hugo Keith, a vizsgálóbizottság vezető jogtanácsosa a második vizsgálati modult megnyitó keddi előterjesztésében elmondta: a nagy-britanniai koronavírus-járvány első szakaszában hozzávetőleg 50 ezren haltak meg a fertőzés szövődményei miatt, és az áldozatok több mint 80 százaléka 70 évesnél idősebb volt. A jogi főtanácsadó adatai szerint a 70 év feletti korosztály tagjainak halálozási kockázata tízezerszer magasabb volt koronavírus-fertőződés esetén, mint a 15 év alattiaké. Keith elmondta azt is: a számítások alapján azok, akik a koronavírus-megbetegedés szövődményeibe haltak bele, átlagosan több mint egy évtizedet veszítettek potenciális élettartamukból.
Kattints a további képekért!

A szakemberek szerint a Merck Lagevrio márkanéven forgalmazott molnupiravir felgyorsíja a Covid mutációját.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Sokan gondolkodás nélkül kidobják a hagyma héját, miután megpucolták a zöldséget, pedig egy hasznos dolog is készíthető belőle, amit bevethetsz a főzés során.
Lifestyle
A fülgyulladás, vagyis a hallójárat gyulladása a strandszezonban igazi slágerbetegség, de mi okozza és mit tehetsz ellene?
Sztárok
Ahogyan a Mirror is írja, Katalin valószínűleg idén nem vesz majd részt az uralkodó hivatalos születésnapi rendezvényén, a Trooping the Colour-on, de egy esetben mégis a tiszteletét tenné a hercegné.