Christmas

Ezt adta Katalin hercegné először II. Erzsébetnek karácsonyra: teljesen elbűvölte vele a királynőt

Katalin hercegné sosem felejti el az első karácsonyát a brit királyi családdal, ami már önmagában nagy falat volt számára, ám az még komolyabb fejtörést okozott neki, hogy mivel lepje meg II. Erzsébetet.

Első közös ünnep

Mivel több mint tíz éve Vilmos herceg felesége, Katalin ma már teljesen aktív tagja a brit uralkodó családnak, ráadásul a nem is olyan távoli jövőben ő lesz a királyné. Ám amíg csak a trónörökös barátnője volt, számos „beavatási rítuson” kellett átesnie annak érdekében, hogy beilleszkedjen párja rokonságába. Katalin jól vette az akadályokat, hamar megszerettette magát a családtagokkal, azonban egy régi hagyomány szerint először csak azután karácsonyozhatott velük, hogy kimondta a boldogító igent az oltárnál. A közös ünneplés miatt nagy nyomás nehezedett rá, főleg azért, mert külön ajándékkal készült a néhai királynő számára; galériánkban eláruljuk, milyen meglepetéssel rukkolt elő a walesi hercegné!

Katalin hercegné kilenc hónappal az esküvője után lépett be először a sandringhami kastély kapuján, ahol együtt ünnepelte az év legszebb időszakát Vilmos családjával. Borzasztóan aggódott, nehogy bármi is rosszul süljön el, ráadásul amiatt is izgult, vajon mit szól majd II. Erzsébet a tőle kapott ajándékhoz.
Kattints a további képekért!

A királyi család egykori magánszakácsa, Darren McGrady elárulta, Katalin hercegné évek óta egyetlen karácsonyi édességért rajong, melyet egyébként pofonegyszerű elkészíteni.

Leadfotó: Chris Jackson/Getty Images

Forrás: Woman&Home

Oldalak

Christmas
Fashion&Beauty
Audrey Hepburn rajongott a szép ruhákért, sminkekért és frizurákért, így nem meglepő, hogy a parfümök is a gyengéi voltak.
Fashion&Beauty
Ezen a nyáron a Barbiecore átadta a helyét a Tenniscore-nak, ami nemcsak a ruhák, de a hajtrendek körében is hatalmas népszerűségnek örvend.
Lifestyle
Az Oroszlán ma keresse fel a testvérét vagy egy közeli barátját, mert segítségre lehet szüksége. Napi horoszkóp!